"Személyesen önnek "

34

34 éveim száma, nemrég...és ez atlán az első konkrét információ amit itt megosztok magamról.

De mégis a szó jó értelmében vett keserédes leltárt készítettem az első 34ről ezen a sárgolyón.
És miért pont most, amikor nem is jubileumi, nem is kerek szám?!
Talán pont ezért, mert 43,714-el osztható, mégha nem is természetes számot kapunk a végén.És ennél jobb magyarázat nem is jut hirtelen eszembe.
Szóval 34, volt itt kérem minden mint a búcsúban, még a szar is csokiból lesz egy idő után.
Mindenesetre hálás vagyok azért amit eddig dobott a nagy nyerőgép.
Egy zömök, szakállas ember jut eszembe, akit szemmel láthatólag néha ide-néha oda sodort az élet tengere.
Egy előadáson találkoztunk, ahová önmagam keresése közben jutottam.
Kissé Piszkos Fredre hajazott, legalábbis kis túlsúlyától eltekintve kb. így képzeltem egyik kedvenc regényhősöm kamaszkoromban.
Mint kiderült matróz is volt!Kurta beszélgetést folytattunk, mint amit ilyen helyeken szokás két előadás közti szünetben, hogy teljék az idő, de valahogy csak fúrta az oldalam, hogy ez a cseppet valószínűtlen, de mégis barátságos figura hogy került egy ilyen helyre.
(persze úgy, ahogy én...odament)
Pár rövid mondatból csak ez az egy ragadott meg:
"engem a jó isten, az élet mindig a tenyerén hordozott..."
Hát ez a mondat sommázhatja röviden amit erről a 34-ről gondolok, még ha voltak is idők, amikor ezen az állításon akkori tudomásom szerint minden bizonnyal habzó szájjal röhögök...vagy hörögök...
Volt, hogy vihar tépte vagy lágy szellő fodrozta a sors vitorláit és megannyi megállón keresztül ismertem meg új embereket akik hol a feledés homályába vésznek, vagy épp még mindig mellettem vannak és remélem lesznek is amíg egyenlőre még számomra is szigorúan titkos küldetésem be nem teljesedik.
Így vagy úgy mindenkitől kaptam valamit ,amiért hálás lehetek, hiszen szeretek az lenni aki vagyok.
Ha voltak is, már nincsenek ugyan illúzióim a önnön tökélyemről, de törekszem rá...törekszem tudomást venni a csodáról, hogy élek hisz minden nap és pillanat új darabkával ajándékoz meg amitket egyre kerekebb és kerekebb egésszé illeszthetek .
Szeretem a csillagokat bámulni a fejem fölött, szeretem a pillanatot, amikor a fejlógatás helyett az égre néztem és megláttam őket.
szeretem a pillanatot, amikor behunytam a szemem fáradtan és megláttam a csillagokat a lelkemben.
Szeretem az embereket, akik feltárták érzelmeim végtelenségét a gyűlölettől a vak imádatig.
Szeretem a fájdalmat ami görcsbe húzta a szívem és szeretem az érintést amely kisimítja rajta a ráncokat.
Szeretem a keserűt, mert értékes, nem geil utána az édes, szeretem a savanyút mert jól passzol a rántotthúshoz.
Szeretek nemszeretni mert értékesebbek tőle a valóban fontos és tiszta dolgok, és szeretem azt a szelet szelídséget, őrületet és vihart amit így 34után -miközben épp méla iszapban álltam-  korbácsolt bennem Valaki, aki pusztán létezésével úgy mart belém, hogy ordítva szakadt ki belőlem az épp nyálcsorgató álmot durmoló  élet.
Köszönöm hát mindennek és mindenkinek, hogy gazdagítja, teljessé teszi a világom.
Köszönöm nektek, hogy élvezhettem ezt a 34-et és így nézhetek elébe a megszámlálhatatlan többinek.

Szeretem, hogy élek!
Boldog születésnapot mindenkinek!

A népdal, mint feszültségoldó

Egy kellemes nyári történet jutott eszembe...
Pénteken volt a napja, hogy kisebb társaság kíséretében a "Belfeszt" című kultúrális rendezvényen voltunk, amiről ki kell jelentsem: jó volt.
Viszonylag könnyen lehetett sörhöz jutni, viszonylag nyomott áron és mivel nem "vakra" mentünk ezért a koncertek is teljesen "rendben" voltak.

Sajnos a sör és a nyárelői melegben való dudorgás velejárója,  az anyagcsere folyamatok nyomatékos felpörgése.Hát elindultunk az efféle tömegrendezvények egyik legszűkebb keresztmetszete irányába.Telepített mellékhelyiség.
Itt többek között a születésemtől fogva megtartható vezetéknév, valamint hogy nem dörzsöli a vállam melltartópánt  -vitathatatlan előnyök- mellett ismét örvendezve nyugtáztam a harmadikat: a 4szer rövidebb  sor a férfiszakasz előtt.
A különbség mellesleg annyira szembeszökő volt a két (női-ffi) sor között, hogy akinél a szemérem felett győzött a sokkal kínosabb nadrágba rondítás réme,nos azok a lányok bizony be-be surrantak a férfioldalra.
Na bumm!
E kis kitérő után, hogy egy népies frázissal éljek: dévaj jókedvre kerekedvén várom a sorom kitűnő cimborám társaságában, és szemem sarkából figyelmes leszek egy kettővel mögöttünk csakugyan toporgó fiatalemberre.Mondjuk úgy a húszas évei elején járó, amolyan "suli menő", (anyuka és lányok kedvence tipus).A toporgásról és a homlokgyöngyözésről, grimaszairól láttam, hogy csak percek választják el a kínos megszégyenüléstől.
Három pissoir vala a helységben, és mint az ilyen telepített "fesztivál illemhelyeknél" lenni szokott, 2 embernek kényelmes helyre zsúfolva.Hát beálltunk mint a sorfal, a két szélén mi, középen a kis türelmetlen.
Vannak helyzetek amikor előjön belőlem a csíntalan gyerek.
Így történt,hogy most is beugrott az "Ace ventura" című film egyik jelenete, amikor is Ventura keresi azon férfi pecsétgyűrű tulajdonosát, amiből egy kő hiányzik. Így egy alkalommal az üres vécében az egyik "gyanúsított " mellé ál, és  a két pissoir közti "térelválasztó" felett  átnézve,  vizslatja a dolgát végző férfi pecsétgyűrűjét.
Gondoltam feloldom a tikkadt melegben, idegenek közti méla távolságtartást, hát eljátszottam a jelenetet...és megkérdeztem a srácot:
-Mizu?hogy megy?!
Felkapta a fejét és szinte üvöltve tört ki belőle:
-Nemáááá!Nekem így nem megy!Ilyen tömegbe nem bírok!Pedig nagyon kell!
Ekkorra már a drámaibb hatást fokozandó vagy 3an álltak már mögöttünk toporogva és várták,hogy felszabaduljon a hely.Arrébbugrik az épp megüresedett túlszélre.
Éreztem, eljött az én időm:
-Borzalom! És Hogy menne, miben tudnánk segíteni?Esetleg folyassuk a csapot?Vagy énekeljünk?!
-Énekeljünk!Ezaz! Úgy menni fog -mondta.
-Jó, de mit énekeljünk?
-A börtön ablakábant légyszi, az jó lesz.
És látszott rajta,hogy kétségbesetten erőlködik.
Ekkor én és még vagy 2 lelkes segítő vokálozni kezdtük, a srác pedig szólózta:
-A bőőőrtőőőőn ablakááábaaaaa, sohaaaa neeem süüüt be a naaaap...
Közönségsiker volt, mondanom sem kell.
A haverom kirángatott...
Elballagtunk.

Hazafelé térvén az Erzsébet téri bokrok mellett mentünk el, sok lézengő fesztivállátogatóval egyetemben.
Megálltunk bevárni a többieket és eközben még egyszer eszünkbe jutott a story, és lelkesen meséltük egymásnak, majd  amikor a katarzishoz értünk, fennhangon ismét óbégatni kezdtük:
-A bőőőrtőőőőn ablakááábaaaaa, sohaaaa neeem süüüt be a naaaap...
Ebben a pillanatban a mellettünk lévő bokor belseje bekapcsolódott  kánonban:
-Az éééveeek tovaszááálnak, mint a múúúúlóóó pillanaaaat....
Az első versszakot a bokorral énekeltük -elképedt arccal- a pam-pa-pam-pa-pam ig.
Amikor is 2 srác lépett elő a bokrok közül megkönnyebbült arccal:
-Köszi fiúk, így sokkal kellemesebb volt.
Ordítottunk a röhögéstől.

Multi, avagy dolgozni vagy élni?

Azon emberek közé tartozom, akik munkaidejük jó részét kisvállalati, sőt mikromini vállalati környezetben töltötték az elmúlt években.
Azonban az idők szava az utóbbi pár hónapra Megamulti környezetbe szólított, hát mit mondjak?Volt különbség és benyomás is bőven...

Reggel 7:30-8:00 között az emberek csordában szállnak le a buszról, majd kettes menetoszlopba szerveződve masíroznak be a kapun.
Egy részük a folyosón balra, a végén a büfé.
Pár nap alatt tudom már 85%-pontossággal ,hogy 7:35-7:45 között pontosan mely arcokat látom, ki kér molnárkát, ki kér egy rántottásat és egy májast, hosszú kávéval.
2 héten belül meg van az én szettem is, amit szinte kérdés nélkül raknak elém, 2 szendvics, egy kávé nagyon kevés tejjel...
Ekkor Már nem is emlékeztem, a cinikus mosolyomra, amit addig produkáltam, amíg a sorban előttem lévők rendelését mondtam el magamban, mielőtt ők kimondták volna.
A wc-ben dologvégezés közben aki elmegy melletted épp az rádköszön, hogy lásd, milyen jólnevelt és ennek a látszatnak megtartásáért az egyik legintimebb pillanatban is megdolgozik.
Pedig igazából nem vágyom rá -lehet prűd vagyok- hogy vizelés közben az etikettnek hódoljak, bár többször elgondolkoztam azon, hogy az egyiknek -miközben elhalad mellettem- kezet nyújtok, hogy parolázzunk.
Egyébiránt a törtetés és az ezzel egybekötött hierarchikus ánuszfényesítés megdöbbentő.
Megvallom ezt nagyrészt városi legendának tartottam, úgy gondolom létezik "emberi tartás", és azzal barátkozok aki jófej (persze a többivel sem vagyok elutasító) , de ez nem azt jelenti, hogy csak a függőségi viszonyban felettesem jófej.
Ha kérünk valakitől eljópofáskodunk vele, ha kapunk megköszönjük, előtte -utána természetesen kibeszéljük a ("sapanunkal") milyen szánalmas kis szarjankó is valójában ez a figura. (feljebbvaló esetén ez a szabály nem él).
Ebédelni "kasztonként" és "érdekcsoportonként" járunk.
Esetemben szimpátia alapon, mivel vezető létemre több adminisztrátor és egyéb "pórnép" társaságában ettem (náluk legalább nem állt a levegő az asztalnál) ezért többször, többen furcsán néztek rám.
Megvallom a hierarchikus "pókerjáték" kiismerése azonban nem volt olyan nagy kihívás, mint megszokni a kötetlen munkaidőből a kötött pályára való áttérést.Ugyan a kötetlen munkaidő, nem feltétlen jelentett kevesebb munkaórát, de valahogy mégis rugalmasabb volt a munkaszervezés.
Egyetlen előnye volt a kötöttségnek, hogy óramű pontossággal be tudtam tartani a "napi 5ször étkezem" rendszert az életemben és mindig ugyan akkor.Gépi pontossággal.
Azonban emberi szellemem is itt kezdett el lázadni, a "gépi" pontosságnál, ember vagyok ugyan is ,nem gép.
Arról nem is beszélve, hogy palimadár sem, mert mondanom sem kell, hogy a "káprázatos vállalati háttér és biztonság " mellett olyan kritériumokat óhajtottak elém támasztani, ami mellett a legkevesebb gondom lett volna az életre, a nyugodt életre.
Arról nem is beszélve, hogy munkaidő 8-16:30 ig van, pénteken 14:30 ig, de 7:30kor azért már "illik" bent lenni és olyan 17:30ig maradni is "illik".(ezt szó szerint idéztem)
Ezen kritériumok betartásához elég lenne 5kor felkelnem, 19:00 ra hazaérek, ha elmegyek bevásárolni, esetleg egy órára beugrom valakihez, akkor már 20:00 előtt nem érek haza, de 5:00-kor ismét kelés van, és ugye fürdés, vacsi stb, még sehol nincs.
Sőt, tv-zni vagy olvasni (akármi) nem ültem még le, amitől úgy érezném akár egy órára is, hogy ember vagyok nem robot.
És akkor hol marad a romantika? Kapcsolat? Kis szex?Miegymás?VAlami, ami feltölt, amitől a munkán kívül is érzem, hogy az élet nem a két munkanap közti "alvásidő" hanem valami több.
Mondjuk beférne szombat-vasárnap egy ebédfőzés, két mosás, kis takarítás és némi pihenés közé.
Márpedig én az életem végén, ha aláhúzom a nagy kockás papírt  valami többet szeretnék látni az "élmunkás" és a "de kurva jól elfáradtam" végeredménynél.

Hát így ért véget egyenlőre "multi" karrierem, ami röviden annyival sommázható:
vagy éhen döglesz (munka nélkül ) vagy nem élsz (a munkától).

Az utolsó AKCIÓ!hős

Tegnap vásárolni mentem, no nem azért mert mélységesen csüggedt lettem volna és ilyen "olcsó" trükkel szándékoztam felvidítani magam, hanem mert az éléskamra kezdte erősen a "Nagyháború" alatti élelmiszerkészlet hiányosságait mutatni.
Lelki szemeim előtt már kétségbeesetten éhendöglött patkányt láttam a bepókhálósodott kenyértartóban...

Elhessegetvén ezt az apokaliptikus látomást, végre rászántam magam és beláttam: most már muszáj elmennem kicsit valamelyik Hyperbe és összekapkodni pár apróságot az éhhalál ellen.
Bármennyire is viszolyogatott az ötlet, arra vettem az irányt.
Újabban valahogy nem szeretem az ilyen helyeken való ténfergést, még ha az egyedfenntartás is a célja.
Illetve mivel a napjaim nagy részét eléggé leköti a munka sajnálom az időt, azt a minimum 45percet amit kitép az életemből,
-hogy odakocsikázok, parkolok, kosarat veszek, besétálok, és bejárok 2/3-nyi érdektelen részt az üzletből a tematikus vásárlóvezetés miatt, megcsodálva a zenélő etetőszéktől a cipőkrémig minden csuda dolgot- mielőtt a tamponok és nejlonharisnyák után megpillanthatom az első kiló kenyeret.Azonban az évek, meg a rutin edzett már annyira, hogy tudjam:
közel egy héttel hó vége előtt az emberek fizetése már megcsappan annyira, hogy ne kelljen tömegekkel számolnom a bevásárlóközpontokban.
A hónap eleje szokott ebből a szempontból kihívás lenni, amikor az emberek egy napig Krőzusnak érezvén magukat falkában, ráérősen ténferegnek a bevásárlókocsikkal méterről-méterre előre, és mélázva tapogatnak meg mindent , ami teccik', de hónapok óta minden tapizás után visszakerül a polcra, most is.
Esetleg némelyik épp a bevásárlási kábulat közben ottfelejti a kocsiját az útban és szakrális transzba esve, mint valami Meroving Király megáll a sor közepén jobb kezében országalmaként  egy töltöttkáposzta konzerv ,baljában egy szál tüzes parasztkolbász büszkén meredezik jogar gyanánt és így éli meg az ő királyságának magasztos pillanatát a sor közepén gyökeret vert lábbal, habszivacs talpú szandálban.
És fenségesen leszarja, hogy haladnál.
Te pedig , mint egyszerű, eredmény orientált , kényszerűségből a majomketrecbe csöppent vásárló szép csendben megőrülsz.
Kissé elkalandoztam...
Szóval beállok a parkolóba, eléggé zsúfosnak tűnik, de nem értem miért...mindenesetre ha eljutottam idáig akkor bemegyek, nem szarakodok.
Pedig kigyulladt a piros lámpa a fejben, amikor megláttam, hogy a parkoló kevésbé frekventált részén is csak 1-2 bevásárlókosár van a tárolóban, Már nem akarok újabb kilométereket és plussz félórát másik bevásárlóközponttal tölteni a napból.
Hős vagy bááámeg, megcsinálod!
Betolom a szekerem az üzletsorra, nem jönnek többen szembe egy gyenge napnál, ez megnyugtat.
A kasszáknál sem állnak vészesen sokan, Majd át az első soron és olyan látvány tárul a szemem elé ami túl megy a "szürreálison":
mind az 5milliárdan itt vagyunk, és shoppingolunk budapest határában  egy bevásárlóközpontban.
Húsért indulok, a húspult előtt akkora sor, amit még életemben nem láttam....gyakorlatilag a bevásárlóközpont feléig ér, nem messze a konfekcióosztálytól van vége, meggyőződésem, hogy a végén álló nem is látja már a pultot, csak reméli, hogy fertály óra múlva odaér a totyorgással.
Próbálom az árcédulákat vizslatni, de nem lelem okát a hisztérikus tolongásnak.
Egyszerűen szédelegve állok a púposra pakolt kosarak között a kiló csirkecombommal -amit a hűtőpultból zsákmányoltam, mert ebbe a sorba be nem állok- és a doboz tejfölömmel, azon morfondírozom, hogy a biztonság kedvéért a többiek mintájára ne töltsem-e tele a kosarat véletlenszerűen mindenféle élelemmel amik legalább 2hónap esélyt adnak majd az ostrom idején, vagy esetleg amíg ártalmatlanná feleződik a nukleáris csapás utáni atomkosz.
Egész egyszerűen biztos vagyok benne, hogy amíg a melóhelyen ültem bejelentették  a világégést és valahol egy ujj már a piros gombot simogatja a számzáras bőröndben.
Ekkor egy ember váákumfóliázott füstöltcsülköt vesz ki a mellettem álló hűtőből, 5db-ot...ez végképp lecsapja a biztosítékot...
Minek valakinek 5egész füstöltcsülök, húsvét előtt és után hónapokkal?
Követem a szememmel, a kosárba rakja amiben van még6-7db.
Szeretem  a csülköt, isteni üzenetnek tartom, veszek egyet én is, megfőzöm, rég ettem....
Az ember eközben már mohón és megrovón nézi mit csinálok, az "ő csülkeivel"...kétségbeesetten nézi, amint kiválasztok egyet és már ugrik is oda a maradék darabokért.
Konkrétan az egész pult készletét a kosarába rakta és lelki szemeimmel már  láttam, hogy nekemront és a padlón birkózunk, mindketten a csülkömbe kapaszkodva, ő vadul vicsorogva feszegeti szorító ujjaim közül és visítja, hogy az az övé, mert  ő látta meg először.
Elegem van...
A kasszához támolyognék,de  az emberek minden polc közti sort csoportokban állnak el -tesznek zsákutcává-, mint valami szürreális zombi álomban... azonban csodák azért vannak:
találok egy kasszát ahol 10percet sem kell várni és sorra kerülök.
Tudakolom a hisztéria okát, mire a kasszás elmondja, hogy
havi egyszer újabban AKCIÓ van, nagyon megéri mert a vásárlásod után X%-ot jóváírnak a törzskártyádon.
Egész biztos Nagyon megéri, valóban, mert ahogy elnéztem az emberek jó része hisztérikusan pakolja a kosarába a leghasztalanabb vackot is.
-Havonta egyszer van ilyen újabban, ha kíváncsi az időpontokra nézze csak meg az interneten!
-Még szerencse, hogy enélkül is "ráéreztem"! nyugtatom meg a pénztárost.
De már magabiztos mosollyal tartok a kijárat felé...
...Igen ,megcsináltad!....ujjongok magamban, nyugtázva, hogy sikerült egy epilepsziás roham előtt elhagyni az áruházat.

A parkolóra konkrétan a "megtelt" táblát lehet kitenni, a kosárgyűjtőkben odakinn kétségbeesett arcok kénytelenek tudomásul venni, hogy egy szem üres kosár nincs...
Rám startol egy ember, miközben rakott kosarammal próbálom a kocsim megtalálni a káoszban, a menetközben betelt parkolóban:
-Elnézést, elkérhetem a kocsit....? kérdi
-Azért ugye megvárja, hogy kipakolom?Különben sem találom az autóm. ...mondom
-Igen, de nincs több szabad kosár, egyszerűen sehol, elkísérem szívesen...
na ezek után 5percig koslatott a nyomomban, megkérdezte milyen az autóm, segít megkeresni....
megtaláltuk, menet közben 2 másik ember szólított le kosárért, amit ekkor már 300 forintra taksáltam, ha valaki hajlandó kifizetni...
A végén kipakoltam, megkaptam hűséges kísérőmtől a százasom és nyájasan elbúcsúztunk, miközben boldog arccal tolta asszonykája felé az oly keservesen megszerzett bevásárlókosarat.
Megcsináltam, túléltem és a hajam szála se görbült...
én, az utolsó AKCIÓ!hős.

Egy hónapja már...

...hogy utoljára itt jártam, hogy virtuális pennát ragadtam és írtam...épp ami kijött belőlem.Így lesz ez ezután is, de ez a feltűnően hosszú szünet -mintegy önigazolásul- nem "nyári", csupán csak amolyan "élni" szünet.
Azaz az élet sodra úgy megdobta létem sajkáját, hogy összes energiámmal szinte másra sem koncentráltam, minthogy úrrá legyek a sodráson.
Valahogy a csónakázásból hírtelen durr-bele bumm rafting lett...
és persze csodálkozva aprítottam a habokat, pedig jó előre hallottam, hogy egyre erősebben morajlik a zúgó.
Mi tagadás, kissé elfáradtam az "izommunkában", sőt annak ellenére ,hogy egyedül evezek a csónakban, azt hiszem voltak pillanatok, amikor kerestem a legénységet a hajón (önmagam).
Többször ideültem, jó kis elgondolásokkal, de valahogy nem volt energia papírra vetni őket...
Mígnem felvirradt ez a hétvége, kissé tétován álltam elébe, kissé unottan és bár készültem rá kelletlen vettem rá az "utazásra" magam.
Csodálatosan sikerült, ahogy nemrégiben hallottam van az úgy, hogy kell valaki aki fenéken billent, ha tétovázol, hogy "nekiindulj" de az is elég, ha megkéred szépen a saját lábadat...
Szóval valagba rúgtam magam és nem bántam meg, hogy elindultam.
Ismét úton vagyok...
És itt, hogy a "hajónaplóba" írjak.
Mit is kaptam ettől a hétvégétől?
Megosztom veletek alant, értse ki-ahogy szeretné:

"Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég,
benned a létra."

Weöres Sándor fogalmazta meg ugyan, de én sem csináltam volna jobban...:)))

Csodás Napot Mindenkinek!

Otthon, édes otthon

Sokszor gondoltam már arra, nem is...meggyőződésem:
az otthon nem hely, legalábbis legutolsósorban hely.
Nem ház, lakás, utca, házszám és még csak nem is a kedvenc papucsom.
Az otthon érzés, állapot.Az otthon fogalom.
Ezt mind tudom, de azthiszem nem nagyon ismerem.

Apámmal gyerekkoromban sokat voltunk úton és az ebédidőt sokszor hentesnél főtt kolbásszal, sülthússal vagy egyéb nyalánkságokkal töltöttük.
Ritkán járok manapság már ebédelni ilyen helyekre.Egyszerűen "elkopott" ez a szokásom.
Ma betértem a közeli henteshez, ami már nagyapám idejében is mészárszék volt.
Akik épp benn voltak vagy bejöttek ismerősök, no nem közeliek, de ismerősök.A hentes is.
Éhes voltam, sült csirkecombot kértem, erőspaprikával, kenyérrel.Van annak valami igazán semmihez sem hasonlítható feelingje, amikor papírtálcán az álló kispultra rakod és trancsírozni kezded.Melletted töpörtyűt esznek kenyérrel.Amott májat kérnek.A nap kíváncsian kukkant be a  rögtönzött idillre.A hentes motorozik, ezt mindenki tudja.Pannóniaring a téma.Aztán Megbeszéljük mindannyian, hogyan mosta el a túraautókat a hungaroringen az eső az ingyencirkuszra egybesereglett tömeggel egyetemben.Érzem, hogy ebben a pillanatban senkinek sincs nagyobb gondja, mint evés közben ráérősen fecsegni semmiséget, mégis oly fontos semmiséget.
Mindeközben fogy az étel, marad egy fél kenyércsücsök.
-Adjak rá téliszalámit?Kérdi a hentes...
-Dobhatod!(mondom) És kisebb stócot kapok belőle "grátisz".
Csak rádobom a kenyér hátára, miközben elköszönök.
Na ez az amit nem élhetsz át máshol, csak ahol ismernek, ahova születtél, ahová tartozol.
Kilépek a napfényre, harapok, rágok, felpillantok a templomtoronyra és érzem, ahogy a számban szétterjed az összetéveszthetetlen íz.
Az enyhén füstös téliszalámi és a vajpuha fehérkenyér.
Pontosan az az ízkavalkád amit gyerekkoromban a nagymamámnál költött reggelik alkalmával vagy épp ugyancsak a nagyszüleimmel a határjárás alatti rögtönzött, puritán ebéden éreztem.
Mindig vizet ittunk rá demizsonból.Sokat mosolyogtunk.
Becsuktam a szemem és egy végtelen pillanatig ott vagyok.A város határában, a szántóföldek közepén.

Otthon.

"Nem akartam megölni, csak megszurkálni"...

12 órán belül kétszer is elhangzott ez az érvelés két különböző ügyben.Az emberek akik kimondták, mintha ezzel keresnének feloldozást a tettükre.
Az egyik esetben az áldozat egy kiváló kézilabdázó a másikban egy 18éves lány (direkt nem nevesítek).

Miután előkerítik és rács mögé dugják az elkövetőket, akik ellen bizonyítékok tucatjai szólnak, nem azzal védekeznek, hogy nem ők tették, ennyire nem "arcátlanok", dehogy.
Így sült el ugyan, de dehogy akartak ők ölni.
Az egyiknél, a kézilabdás ügyben 18centis pengehosszúságú kés volt, -mert ő azzal jár szórakozni-,
ugyan elmondása szerint "véletlen nála maradt", mert a tévédobozt bontotta fel vele előző nap.
A nyilatkozatban egyébként az is elhangzott: "csak lábon akartam szúrni, a lába felé indítottam a támadást" ezzel szemben a seb tanúsága szerint alulról felfelé ketté szúrta/vágta a sportoló szívét akit előtte vesén is szúrt a nagy "keveredésben".
A másiknál a 18éves lány esetében a 40éves "gavallér" nem tudta feldolgozni, hogy elhagyták, ezért elment megkérni a lányt, hogy menjen hozzá vissza, beszámolója szerint "szépen kérte" és még a "kezét is csókolgatta" a végén jó pár késszúrással ölte meg szerencsétlent.
A saját védelmében azonban fontosnak látta előadni:
"Nem akartam megölni, csak megszurkálni és nagyon bánom, hogy ez lett belőle."
Adok időt feldolgozni.

Mindegyik esetben közös, hogy vélt vagy valós sérelmeik mellett/ellen ezek az emberek nem tudtak másképp érvelni,mint gyilkossággal.Azzal, hogy elveszik a másik életét, mert az ő akaratukkal ellenkező dolgot nem tehet.Nincs érvük pláne elfogadható érvük amellett amit tettek, mert az ilyesmire nincs érv.Ugyanakkor mégis bíznak az enyhébb büntetésben, sőt majdnemhogy a felmentésben és már szinte önmagukat tartják "áldozatnak",-valahol talán azok is- önmaguk áldozatai.
Elgondolkodtató: mi lenne, ha az ő szabályaik szerint játszanánk mi is, a többség? Miért nem tehetjük, hogy mi is így toroljuk meg a sérelmeinket az ő irányukban az ő "szabályaik" szerint?
Miért kell a törvény ilyen nyilvánvaló gaztett elkövetőivel szemben, akik mindenféle törvényességet istenit és emberit figyelmen kívül hagyva elveszik a másik ember életét?

Az ő életük megmarad, még kiléphetnek a napfényre a kék ég alá.Még emelhetnek szót a saját érdekükben.Aztán persze etetjük, itatjuk még évtizedekig, hátha "megváltozik".A törvény ilyenkor kit véd?Elkövetőt?Sértettet?A sértett halott...esetleg minket többieket?
Kicsit talán olybá tűnik ilyen esetekben, hogy a törvénytisztelő többség az áldozat.

Ki is írja a blogom?

-én írom, amikor nem figyelek oda, vagy transzba esek...azért köszönöm.

van,hogy néha kihúzom a fejem az üres üvegek és a tudatomat elborító primitív szenny alól, és a lepattogzott urbanizációs máz alatt látni engedem az intellektualitásom valódi és makulátlan csillogását...

persze szigorúan álnéven...

A Budapesti Kalmár

Furcsa képen akadt meg a szemem korareggel.
Egy ismerősöm postolta az egyik közösségi oldalon, tartalmát tekintve igencsak megtetszett, mert petting nélkül kezdte el járatni az agyam. Csak úgy "in medias res" bele a közepébe.

És tényleg, egész este szinte alig aludtam, vagy inkább zaklatottan...és valóban, az utóbbi idők jó történései ellenére a még meg nem oldódott és frusztráló "hiányon" törtem a fejem, ott bujkált benn és birizgált.Sajnos azthiszem fog is még, amíg meg nem oldom...őszintén szólva valóban nem "piszlicsáré" ügy.
Azonban ez a kép helyrezökkentett és sikerült rögvest meglátnom a nyilvánvaló igazságot benne, már-már elszégyelltem magam.Mivel a probléma nagyságát tekintve mégis csak "önigazolást" találtam, nevezetesen azt hogy ezen kívül a problémán kívül nemigen koncentrálok más hiányra, így nem is vagyok oly elégedetlen, bizony vannak dolgok amiket megátalkodott pozitív látásmóddal sem lehet és nem is szabad a szőnyeg alá söpörni.
Valahol kezdtem megérteni, hogy ha eddig azt is gondoltam, hogy az emberek nagy része apróságokon is kattog és apró bosszúságokat fúj fel (hiányként kezel) lehet,hogy rosszul gondolom és elhamarkodottan ítélek. A Többi ember is biztosan "óriási" hiányokkal küzd és mégis csak nonszensz azt feltételeznem, hogy az emberek minden apró szaron kiakadnak és így nehezítik a saját életüket.
Aztán elindultam a cég régi partneréhez aki legalább 5éve lát el minket alkatrésszel 90%-ban ő tőle vásárolunk.
A múlthéten volt vele egy kis félreértésünk, anyagot rendeltünk tőle, de pár percen belül kivételesen sokkal-sokkal jobb ajánlatot kaptunk egy másik beszállítótól így lemondtuk az ottani rendelést, -mivel ő nem tudta hasonló áron megoldani a dolgot- , volt már ilyenre példa, van amikor pl. nem kell egy alkatrész amit kiírtaunk, de gyors lemondás esetén ez sosem okozott gondot ezt is 10percen belül lemondtuk.
Ilyen előzmények után mentem a mostani adag áruért, pár tízezer értékben, amikor is beérvén a falhoz állított:
Mi az, hogy mi rendeltünk és lemondtuk?!És egyáltalán?és különben is ez mekkora kibaszás?!
Nem kerteltem, mondtam neki mennyivel jobb ajánlatot kaptunk és, hogy mi is a saját zsebünk barátai vagyunk, mert minimális különbségért nem megyünk máshova, meg sem éri...de ennyit sem engedni nem tudott volna,  mi sem hagyhatjuk figyelmen kívül  és különben is ,mint vásárló hadd ne magyarázzam már meg, hogy hova viszem a pénzem és miért.
Különbenis 5éve vagyunk jó kapcsolatban, korrekt kiszolgálással, szinte mindig nála vásárolunk, most is itt vagyok. Akkor mifaszt kattogunk ezen?!
Azaz nem azt nézte mennyi pénzt hagytunk itt öt év alatt és mennyire számíthat még, ha nem egrecíroztat és nem rágat be a semmiért, hanem az az ehhez képest elenyésző csepp hiányzott neki, amit nem kapott meg.

Ezen viszonyítási alap tükrében elégedetten mosolyogtam a puzzle puritán igazságán, hogy végsősoron az ember oda sem figyel és az ilyen legapróbb helyzetekben is azt a kis részt látja ami hiányzik a képéből,
(azt az egy alkalmat), nem pedig  (az elmúlt 5évet) amit eddig kirakott.

Rehabilitált Uborka

-avagy a hispán ubi visszavág-
Épphogy a napokig tartó Németországi fertőzött uborkajárvánnyal kapcsolatban lecsapják a kereskedelmi csatornák halálmadár műsorai a biztosítékot nálam, és megszületik "Gyilkos Uborka" című bejegyzésem máris úgy néz ki megmenekültünk, de persze közel sem kevésbé bicskanyitogató módon, mint ahogy eddig is "kezelték" ezt a témát.

Reggeli ébredés, tv bekapcsolás után épp az egyik kereskedelmi csatorna rövid hírösszefoglalóiban hallom/látom a következőt (igyekszem pontosan idézni):
"Mégsem a spanyol uborka okozza a németországi hasmenésjárványt a német egészségügyi miniszter nyilatkozata szerint.
ugyan találtak kórokozókat az uborkán, de a fertőzés és a járvány nem onnan származik ennyit derítettek ki.Ja és azt is, hogy biztosan élelmiszer okozza, de nem tudják miféle, melyik lehet az.
Az utóbbi napokban magyarországon is szinte leállt az import zöldségbehozatal az emberek félelmei miatt."
Ennyi volt a hír és már tova is reppent.
Ekkor még átfutott agyamon, ami a témával kapcsolatos hitelesnek tűnő cikkekből megtudtam: Németországon kívül sehol nem volt járvány, amely országokban és akiknél ezenkívül fertőzést észleltek, azok mind németországi útjukról hazatérve produkálták  a fertőzés tüneteit. (pl amerikaiak, osztrákok)
Annyi mindent tudnék írni a pánikkeltésről, a német egészségügyi miniszterről,  a médiáról aki a bolhából elefántot;a termelőkről akik nemigen tudják az árujukat értékesíteni (meggyőződésem,hogy a hisztéria nem csak a spanyol gazdákra hat negatívan) de nem teszem, mindenki vonja le ennek a valós alapokon nyugvó újabb műcirkusznak a tanulságait maga.Jelzem nem csak a spanyol mezőgazdaság látja kárát a felfordulásnak, hanem a hazai termelők is bajlódni kezdenek az uborkaeladással, hiszen a tömegpszichózis elvén már nem veszünk annyira uborkát (hátha mégis spanyol), sem annyi zöldséget, talán még viaszt is kevesebbet, mert az tuti spanyol és ugye szépen a dominóelv alapján szív termelő, és fogyasztó is.

Mindenesetre én leszegett fejjel a seggfejek nevében is rehabilitálom a 4db mostoha sorsán megbélyegzetten a hűtőben sínylődő fürtös uborkám, amit végre nyugodt lelkiismerettel tejfölözhetek be a csirkepaprikás mellé és mindenki bekaphatja.

A téma iránt érdeklődőknek itt egy újabb CIKK a fent leírtakról

Gyilkos Uborka

A megrázó címért elnézést kérek, de még mindig a reggeli hírműsorok hatása alatt állok.
Gondolom már szinte mindenki hallott a coli baktériummal fertőzött spanyol eredetű uborkáról, ami első sorban németországban idézett elő egyenlőre kisebb méretű járványt, igaz ezzel együtt állítólagosan  kb. tíz halálesetet is.

Elgondolkodtató és valljuk meg riasztó hír , hiszen nem kell nagy "ész" hozzá, hogy ami tegnap spanyolból németbe került, az holnapután legkésőbb már itt is lehet a kertek alatt vagy a sarki fűszeresnél.
Legalább ugyanennyire "törvényszerű" az is, hogy a média -stílszerűen- a szart is kifacsarja a dologból.Félreértés ne essék a tájékoztatás "szent dolog", na de a módszerek és a körítés...pláne "kereskedelmi" jelleggel olyan émelyítő bulvár hatásvadászattal  oltja be az egészet.
Jelesül ma reggel két csatornán is volt alkalmam belefutni a storyba.Nevezzük mondjuk az egyiket r.-nek a másikat t.-nek.

r.: Magyarországra is került a fertőzött spanyol uborkából!
Elhadarják a kerettörténetet, majd az ügyben illetékes hatóságtól közli valaki: 1karton azaz 12db uborka került valahova vidékre (ezt már megsemmisítették) és Budapesten találtak belőle 3kartonnal, azaz 36darabot. (gondolom ezt sem hagyták a pulton).Maga a baktérium egyébként nem gyerekjáték, De konkrétan nem tudnak ebből eredő fertőzésről.

t.: 10 ember halt meg a fertőzött uborkától?!
Miniblokkot csinálnak neki a reggeli műsorban, ismertetik a német országban történteket.A riporternő drámai arccal, gyilkos feszültséggel az arcán interjúvolja a meghívott infektológust.
A kérdések célirányosan boncolgattatják a baktérium halálosságát, hogy mennyire nem lehet mitkezdeni vele és hogy hámozza meg a haemoglobint, miközben a véredényeidben csimbókokká rögösödik a véred.
Ekkora már a riporternő halálra sápad a saját kérdéseire kapott válaszoktól, amik újabbnál újabb hasonló színvonalúakra sarkallják őt, mint pl a kedvencem:
"-Tehát van okunk félni?"
Az infektológus ezzel együtt közli, hogy bár a baktérium emberről emberre is terjed,
-ami nagyobb rizikó talán a zöldségnél is, amit ha akarsz nem veszel meg- a kérdéses fertőzések főleg az egészséges életmódot követő embereket érték, mert egy biokertészetből/farmról származik a fertőzött árú.
A védekezés módja az alapos mosás, hámozás, és a hámozó eszköz alapos elmosása majd kézmosás.

Ezeket a zárszavakat alig hallom, mert egyrecsak a hűtőben guggoló 4db fürtös ubira gondolok, amiknek salátaként kéne végezniük tejföllel a hátukon.
De már viszolyogtat a gondolat, pedig több mint valószínű, hogy a hypermarket ahol vettem, nem egy kartonnal vásárolt és nem biofarmról de ennek ellenére érik az elhatározás, hogy ólomdobozban atomtemetőbe baszom hűtőszekrényestől , és nemigen forszírozom az import zöldségvásárlást hála az objektív médiatájékoztatásnak.

Egy kis "megnyugtató" HVG cikk a végére lapzártám után a parásabb olvasónak, mai Ántsz nyilatkozat szerint nálunk még nem mutattak ki senkinél ilyen fertőzést.

Szerecsenbizniszmen

A napokban ismét felfigyeltem egy nem újkeletű, de annál bosszantóbb jelenségre.
Egyszerre komikus, fantasztikus és bosszantó számomra a mindenhol felbukkanó, föld alól termő, teleporttal közlekedő az esetek túlnyomórészében  nem velünk együtt magna hungáriából bevándorló "utazó ügynökök" felbukkanása gyakorlatilag bárhol (nem rasszizmus ez, csak egyszerű statisztika).
Lefogadom, hogy a 69-es holdra szállásnál az amcsi zászlót egy hirtelen valamelyik kráterből előugró, vagy űrhajó parkolóban értékesítő tesótól vették, mert az alap holdraszálló szettben tuti nem volt benne.

Szóval pénteken ebédidőben Budapest egyik legképtelenebb helyén voltam, egy kollegámmal kellett találkoznom.A rekkenő hőségben egy peremkerületi, sőt pár száz méter híján épphogy budapesti aluljáró árnyékában vártam a kocsiban.
A kietlen helyen a (felüljárón átívelő út ugyan forgalmas) madár sem jár, a poros útszél, a gazos aluljáró töve, már-már csernobilian kopár és nyomasztó díszletet kölcsönöz a környéknek.Itt az a kevés autó  is aki erre téved csak átgurul napközben.
Csak az üzem -ahol jártam- hátsó kijárata van itt.
Végre megérkezik akire várok, rövid beszélgetés és épp indulnánk tovább, amikor is a hátunk mögül megszólal egy hang:
-Főnök urak! Egy légpuskát esetleg?
Úgy tettem, mint aki nem hallotta, ilyen rekkenő hőségben, enyhén dehidratált szervezettel, könnyen megeshet a szürreális képzelődés.
A kollegám jobban bízik magában, lassan megfordul, vele együtt én is.
Ott áll a jelenés, legalább 10éve nem kapható susinaciban, zokni, ugró macskával díszített strandpapucs, könnyű, cúgos póló.
A hóna alatt egy hosszúkás kartondoboz, amiből jelzés értékkel, egy légpuskacső és irányzéka kandikál elő.
Csendben dolgozzuk fel a látványt erős fél percig.
-Nem! vágjuk rá szinte egyszerre.
-Pedig ócsón adom!
-Nem kell, köszi.
-Mi kell akkor? (kérdezi ezt olyan magabiztossággal, hogyha azt mondanám: ébenfamarkolatú kondenzációs részecskegyorsító, deluxe modell, pink plüss optikavédővel; akkor kétségem sincs afelől, hogy van és már elő is veszi a kartondoboz mélyéről, de legalábbis 5percen belül kerít egyet "ócsón")
-Tényleg semmi, szevasz!
Sarkon fordul, tovább áll és ahogy ott termett, 10 másodperc múlva már el is tűnt.
(kissé felerősítve bennem az elmebaj érzését)
Mert egy olyan helyen, ahol a patkányok sem vermelnek, ahova még szemetelni sem állnak meg az emberek, annyira kietlen, megállsz 10 percre és máris ott terem egy ilyen indoeurópai mozgóárus és nem mással "kínál be",mint egy légpuskával, hisz mi másra lehetne szükséged mindennek tetejébe az űrkorszak közepén, péntek délben, tikkasztó melegben, mint egy légpuskára?!

Ezután már csak említést teszek  -sokkal racionálisabban- az Auchan áruház közelségével szimbiózisban élő "kereskedőkről", akik ezüst Hunday Ponyval cirkálnak a parkolóban, két köpcös, tarra nyírt fickó volt jelesül, na nem a kigyúrt, hanem a körömpörköltön hízlalt fajtából.
Lelassítanak mellettem, az egyik kivakkant (persze nyájasan) a kocsi ablakán:
-Helló, figyejj má!hallod!
Jó parfüm, márkás napszemüveg vagy valami nem kell?
Guccsi, armányi, csak jó márkás cucc, nagyon olcsón, gyere nézd meg!
-Helló, nem köszönöm, nemkérek.
-Pedig most tényleg jó cuccok vannak, 2 perc az egész megnézed...nem kamuk hallod?!Kajakra lopottak!
(utóbbi kijelentéssel, nyomatékot óhajt adni az áru eredetiségében kételkedőknek)
Az a baj ezekkel, hogyha egy mukkot is visszaszólsz,legyen az akár a nem, a köszönöm nem vagy ezek szinonímái azt ők a tárgyalások kezdetének veszik, mert kitérdekel,hogy mit mondasz, ha kommunikálsz akkor vevő vagy, vagy hamar azleszel...
Közel, távolban senki, pakolom tovább a cuccot egykedvűen, de kezd kissé terhes lenni az egyre erőszakosabb társaság.
Ekkor jön az isteni szikra, egyszer egy "hasonló kvalitású" haverom mondta (de nehéz ezt leírni úgy, ahogy szánom -nem rasszizmus-puszta lélektan) ,hogy úgy lehet a leghamarabb "lekoptatni" ezeket, ha úgy viselkedsz ahogy ők, azaz lássák, hogy "egyívásúak" vagytok, akkor nem szarakodnak, mennek és keresnek valami "igazi verebet".
-Elhiszem, hogy frankó tesókám, de Sóher vagyok, épp csak egy kis halózást vettem a családnak... (itt még egy-két idegen szót használtam, amit megértettek.)
Szemvillanás alatt megváltozott az arckifejezésük, a sofőr, már a mondatom közepén egyesbe kapcsolt, a másik, aki beszélt elnevette magát, azt mondja:
-Ha te sóher vagy, és itt tömöd a csomagtartót mi mit mondjunk?
És már robogtak is tovább.

Én pedig roppant mód örültem annak, hogy ilyen szubkultúrákban is van némi nemű ismeretanyagom.
Bár az igazat megvallva ez a recept kevésbé használható egy hasonló helyzetben "megszoruló" fogorvosnak, vagy könyvtárosnak.

ESZTÉKÁ

Ismét egy  "kis magyar egészségügyi kaland"...

Az úgy kezdődött, hogy meghúztam a kezem (bal csukló).
Megemeltem magam, plusz beütöttem a kézfejem (de eléggé rendesen), aminek sikerült egybefüggő bucivá dagadnia véraláfutással, stb...úgy, hogy az ujjam bütykei is eltűntek valamint nem mozgott egy pisszenést sem, vagy ha mozgatni próbáltam olyan éles fájdalom hasított belé, hogy könnybe lábadt a szemem.
Nincs más választás gondoltam, irány az sztk...meg nem tudom mondani hány év óta nem jártam ott, akkor is egy jogsihoz való vizelet vizsgálaton talán.
Bejelentkezek, a sebészetre irányítanak... felmegyek, hárman vannak előttem.Nem részletezem, de sík ideg vagyok, amikor ebből kifolyólag 1,5óra múlva bejutok.
Közlöm miért jöttem, látják a kíntól rángatózó arcom, miközben nyomorgatják a kezem.
Röntgen a biztonság kedvéért...majd jöjjek vissza a lelettel, de nem kell ágálni, soron kívül jöhetek.(Ez kissé megnyugtat.)
Vissza ballagok a felvétellel, közlik a jó hírt, hogy nincs eltörve kenegessem, fáslizzam, azt majd elmúlik.
Ja, ha mégse, akkor menjek az ortopédiára, vagy a reumatológiára vagy akárhova, de ez nem sebészeti dolog.
Majd megkérdezi az asszisztens: táppénzt kér?
Mivel félkézzel csak nem tud az ember semmi munkát ellátni, mondom neki, hogy igen kéne.De mondom miért kérdés ez?
-Mert sokan nem akarnak kimaradni a munkából.
Mondja a nővér.
-Nos, ha akarok, ha nem muszáj lesz mondom neki, sofőr vagyok, vezetek, pakolok szóval azt egykézzel nem nagyon lehet.
Ennyiben is maradunk.
Mire visszafáslizom a kezem odaad pár papírt és elenged istenhírével.
Ballagnék kifelé az épületből, akkor veszem észre: a papírok közt semmi olyan nincs ami táppénzre vételre utalna.
Visszamegyek, kopogok...Kijön a kedvesnővér, közlöm vele: nem kaptam táppénz papírt.
-Nem is kérte.
-Beszéltünk róla, de akkor gondolom elbeszéltünk egymás mellett, szóval akkor most még egyszer mondom: szükségem lenne táppénzre.
-Behív, szól az orvosnak.Nekiállnak ismét firtatni, hogy mozdulatlan és 3szorosára dagadt kézzel, tulképp miért is forszírozom a betegácsit.
ismét közlöm, hogy gépjárművezetőként a kéz eléggé fontos munkaeszköz.
A doki egyetemet végzett, meghajol az észérvek előtt, az asszisztens csak replikázik:
-Nem úgy van az, hogy itt csak úgy betegállományba megyünk!Tudja, a kerületben 85.000. ember él, ebből 37.000. munkanélküli!
-Tudom, én tartom el őket.
Mellesleg nem vagyok megélhetési sztk-járó és ha munkanélküli lennék, nem kéne táppénzes papír.
Az agyamban leoldott a biztosíték, mert mindezt olyan szemrehányó hangnemben kaptam a pofámba (nem túlzás) mintha a világ utolsó, lógós szarházija lennék, aki kizsigereli az utolsó cseppet is a szociális hálóból, önös érdekektől fűtve szarna a nemzetgazdaságra és azért tart itt ez az ország ahol, bezzeg aki "hivatással" dolgozik, az nem tesz ilyet.
jó, hogy le nem köpött.
Azért az mégis csak felháborító ,hogy egy kispályás szarházinak néznek.Jó, jó hogy lehet hogy tapasztalat, meg általánosítás...
de egy kilós kenyérré bedagadt kézzel ami mellesleg nem moccan, mi a faszért kell egyáltalán megkísérelni a szarházi kategóriába sorolást?!
Mindamellett, hogy minimum 5évre visszamenőleg nem lehet sztk-anyagom, mert hál' isten meghűlésem is alig volt.
Mint azt egy előző postomban is írtam, a bunkóságra nem mentség a frusztráció.

Utózöngéje a történetnek, hogy amikor kontrollra mentem vissza hallottam, amint a rezidenstalálkozóról beszélget a doki az asszisztensekkel és becsületére legyen mondva, az álláspontja szerint szarik a 10szeres külföldi pénzre, mert ha mindenki csak azután menne, ki maradna itt meggyógyítani a betegeket?!
Apró szépséghibája a dolognak csak az, hogy ez a kb 15perces eszmecsere rendelési időben, tömött váróteremmel történt és addig amíg ezt a fontos kérdést (naponta több ilyen van, ebben biztos vagyok) megvitatták, addig a rendelés "szünetelt",pedig még 30perce sem volt annak, hogy elkezdődött.

Futi-Futi add on

A tegnapi "Futi-Futi" bejegyzésemből valahogy kimaradt, hogy a jó és kitartó futóteljesítményhez hozzá járult régebben és persze most is, egy- egy bájos esztétikummal ringatózó női derék követése, vagy épp egy formás popsi...ami úgy húz maga után teljesítményre ingerelve olykor, mint agarat a műnyúl.
Nem is jutott volna eszembe utólag belevariálni, ha ma nem ugrik be a reciprokáról...
Azaz kissé alpárinak tűnt a pátoszos dicshimnuszba belefaragni a hüllőagyam ilyen "Freudi-an szexuális" motivációját, ha ma nem történik meg az ellenkezője...


Szóval épp a kis (göndörkés braun )kerekded motiváció után loholtam lelkesen, amikor is balról beelőzött "Borat"...A Hosszú lábú, szőrös seggű hím botsáska, "picsanadrágban"...az  idilli képbe, mint elegáns műgonddal berendezett kirakatba sújtva a maga esztétikátlan valóságának buzogányát...
Szóval egy már-már "forrógatyának" minősülő szinte szár nélküli kempingnadrágban, egy szőrös férfisegg fut előtted...és minden láb előrelendítésnél, jelzés értékkel megvillannak a farpofák...és nem tudsz hirtelen olyan gyorsan "vészfékezni", mint ahogy felborítja az emésztőrendszered a látvány...
akkor érzed azt, hogy az élet valahol mindig "egyenlít"...nem lehet "büntetlen" sunyiban oda-odapillantani a feszülőnacis futókartársnők popsijára a végtelenségig, mert a jó isten különös humorérzékénél fogva, egy ilyen áhítattal átszőtt pillanat közepén odapottyant eléd egy csúnya, szőrös....Brrroooááááá!!!... hagyjuk...:))))

Futi-Futi

Kéz sérülééés! Tegnapelőtt meghúzódott a csuklóm, így sajnos az edzések "kézigényes" formáinak lőttek.

Bringázás, súlyzós edzés smafu...Nem túl jó ez ebben az aktív időszakban...folyamatos energia túltengést érzek, amit szeretek mozgással levezetni. Nap végén egy 30perc bringázás is jólesik, de jellemzően azért inkább 1-2 órát tekerek.Sajnos a legkisebb mozdulatra élénken nyilalló csuklóval kormányt fogni a bringán nem túl szerencsés.
Így maradt a futás.
Igazság szerint kb egy éve "beleuntam " a futásba... heti 2-3 szor róttam a "szigetkört" és egy alkalommal, úgy 3/4 távnál belém nyilallt a kérdés: "mi a francot futkorászok én itt?"
A következő edzés egy spinning teremben ért és szakítottam is a futással, egyszerűen nem hiányzott, sőt viszolyogtam tőle.
Ezzel szemben a spinning dinamikus, zenére dübörgő edzései, a többiek "húzóereje" nagy benyomást tett rám, így heti 2-3 szor a spinningnek hódoltam inkább.Pláne télvíz idején.
Tavasszal azonban előkaptam a bringát és a termet a természetre cseréltem.
Ebben a "lesérült" helyzetben viszont nem maradt más választás,mint a futás.
Jobb,mint a semmi; gondoltam kimegyek futok egy fél kört, vagy 2km-et -amennyi megy- így egy év után, a fokozatosságot szem előtt tartva, ráadásul nem is igen bíztam benne, hogy sokkal több menne, hiszen a bringázás mégis más jellegű mozgás.
Nekiindultam, egy kilométeren belül itt-ott szúr, dobog, miegymás...aztán szépen elcsendesednek az ilyen "sokk reakciók" és szépen haladok...elérem a kb 2km-re kitűzött célt, van még kraft...futok tovább a sziget kb felénél, a "visszafordítónál" a Margit híd alatt éreztem: mostmár ha idáig lefutottam, tuti nem sétálok vissza.
Ígyhát abszolváltam a szigetkört.Lehet nem nagy szám, de egy szép kis győzelem önmagam és kishitűségem felett, ugyanis csupán 2perccel több  idő alatt futottam le, mint ahol  abbahagytam egy évvel ezelőtt.Hogy egy Markos-Nádas idézettel éljek: " a kis embernek is vannak nagy pillanatai"...

Azóta már voltam tegnap is és úgy tervezem, hogy "felépülésem " után is a heti edzésadagban a többiek mellé be lesz ikatatva egy-két kör ismét:)

Elégedett mosoly

Érdekes beszélgetés történt a minap, ami gondolkodóba ejtett, miért van az, hogy az az "elégedett mosoly" olyan ritkán, vagy csak rövid ideig van a legtöbb ember arcán?Nos az alábbi kérdés (valamilyen formában)talán nem is olyan ismeretlen sokak előtt:


""Mit is akarunk mi emberek igazán? Úgy értem mi az, ami hajt minket az életben? Persze-persze, az anyagiak..., de azért ez mégsem olyan egyszerű kérdés.
Egyáltalán honnan tudjuk, hogy mikor és mi jó nekünk? Amikor elégedett vigyor ül ki az arcunkra? Igen, ez valóban jó, de aztán? Hisz ez csak egy pillanatnyi állapot. Vagy csak egy rövidebb periódus.
Olyan ritka, sőt van egyáltalán olyan ember, akinek szinte folyamatosan ott ül az -szeretem ezt a szót- elégedett vigyor az arcán? Őszintén!
Mindig hajszoljuk magunkat, hogy jobb és jó legyen. Persze, ez természetes, hisz ki az a hülye aki azt akarná saját magának, hogy rossz és sikertelen legyen bármilyen téren is. Na ugye.
De ez a hajszolás mire vezet? Ez inkább sok esetben csak egy álom, egy "tündéri kívánság" marad. Itt nem arra gondolok, hogy álom sikert, célt elérni, hanem mi történik akkor, ha ez a kívánság valóra válik? Azután már minden rendben? Őszintén, gondtalanul boldogok, mondom BOLDOGOK vagyunk? Na ez az."

eltöprengtem és a következő gondolat fogalmazódott meg bennem:

test-lélek-szellem egysége
ez az ember...
egy elégedett vigyor jól jön olykor-olykor, ha épp valamelyik síkon a háromból valami örömtelit érünk el (egy új kocsi, munka siker, stb..),
de mindaddig, amíg egységben, mindhárom "dimenzióban" nem érjük el az örömteli állapotot,addig úgy, ahogy a fenti idézetben áll : "pillanatnyi" öröm csupán az egész..
hiszen egy anyagi sikernél, vagy cél elérésénél örülünk ugyan, de mit ér az egész ha magányosak vagyunk, ha örömünket nincs kivel megosszuk és úgy általában a mindennapok ügyes és bajos dolgait?
és mit ér ha szellemileg nem tudunk kiteljesedni?nem tudjuk felfogni, hogy pillanatnyi létillúziónkban sokkal jobb örülni annak amink van és boldognak lenni, mint átkozódni és bosszankodni azért amink nincs. (persze ez nem jelenti, hogy nem kell küzdeni, vagy még jobb körülményeket teremteni, ha az jólesik)
Hiszen sokan ha elértek valamit, a pillanatnyi öröm után, már azon bosszankodnak ,hogy de miért nem "azt", még többet, stb...azaz rögvest az elégedetlenség oldalára esnek át.Nem sokat élvezve az elért siker ízét.
Nem jobb minél több mosollyal tölteni itt ezt a röpke időt?
És szeretetben, mert ez a természetünk, szerintem.
Egyszerűen sokszor csak magunknak hervasztjuk le a mosolyt az arcunkról, az elégedetlenséggel, és még több-még több elvárással.Ahelyett,hogy néha egyszerűen csak élveznénk a pillanatot és az anyagi világ mellett törődnénk a lélek és a szellem boldogságával is.
Akkor talán sokkal hosszabb lehetne az a "megelégedett mosoly."

Te hogy gondolod?Van róla egyáltalán gondolatod?

Kiccsalád

Tegnap délután is bringáztam egy sort...
Hazafelé megálltam egy közértben, kétkislányos anyuka pakolja a végeláthatatlan sorát az élelmiszereknek a futószalagra.
Csak egy negyedkiló kenyeret vettem, esdeklően ránézek.Mosolyog, előre enged.Amíg várom, hogy a pénztáros nekikezdjen, az egyik -úgy ötéves forma- kislányon észreveszem: néz, engem ,a szemembe, mosolyog...és rákezd:
aaaapaaa, aaapaaa, apa,apa,aaapaaa....
Kezd a mosolyom zavarttá válni...anyuka még meghittebben mosolyog rám.
Egyszerre jön az érzés: beleélem magam és jólesik.
Majd visszatérek a valóságba: milyen groteszk helyzet?!
És ezt többen kezdik felfedezni.Fizetek és spuri...

Aluljáró Mátrix

Kellemes tavaszi délután, gondoltam ma is bringára pattanok...És, hogy egy rtl-es szófordulattal éljek: ...akkor még nem is sejtette, hogy milyen események állnak előtte...

Eltekerek a városliget felé, előtte a mexikói-erzsébetkirályné sarkán van egy kis gyalogos aluljáró, ami átvezet a vasút alatt.
Ilyenkor kicsit mindig elbizonytalanodom, a sunyi húgyszag az első tényező ebben, a másik a hajléktalanok tömege, akik a napi zsákmányt itt árulják bolhapiac szerűen, amivel nem lenne baj, de a bejáratot, kijáratot és közte a folyosót is úgy elfoglalják, hogy sétálva is nehéz "lökdösődés" nélkül átjutni, arról nem is beszélve,hogy folyton az útban szédelegnek.
Nincs sok bajom szerencsétlenekkel, de azért az aluljárónak maradjék már meg legalább a közlekedőket kiszolgáló jellege, amire készítették.
És flash: pár ember jön-megy, semmi több...tényleg, alig lézeng benne valaki.
hmmm...átgurulok sallangmentesen, egyszerűen az aluljárón, elképesztő...
menet közben már zakatol az agyam:
-elfogyott a lom a budapesti utcákról?
-elfogytak a hajléktalanok a budapesti utcákról?
-a válság begyűrűzött a hajléktalanoknál is?
-egyáltalán hogy lehet ez?
Kigurulva az aluljáró másik oldalán észreveszem: címeres ajtajú kisbusz, odébb egyenruhások, de nem rendőrök, közterületfelügyelők...eggrecíroztatnak egy ágrólszakadtat...
-a leglassabbat akit nyakon csíptek mielőtt lelécelt volna-,
gondolom most tízezrekre büntetik engedélynélküli helyfoglalás, kereskedelem,stb...
A többi biztosan elinalt, de valószínűleg kilométerekkel arrébb, mert az egész környék kihalt, mint egy katasztrófa filmben, aluljárón innen és túl, már csak az hiányzik, hogy egy kiszáradt bokrot átfújjon a szél előttem,mint a filmbéli szellemvárosokban.
Fene, hogy eltelt az idő!Vissza kéne fordulni!-jut eszembe-
Sebaj, most már csak azért is behajtok a ligetbe, ha 5percre is, ha már oda indultam, kissé elszámoltam az időt.
Így is tettem, egy maximum 5perces tiszteletkör a ligetben, aztán indulás vissza, ugyan azon az úton.
Hát így történt, hogy 10 percen belül visszaértem az ominózus aluljáróhoz, és amint az sejthető:már a bejáratától tizenméterekre kezdődik a zsibvásár, és tart egészen át a másik feléig, kétoldalt...rengeteg "árus"...nagy műgonddal kipakolt "standok", hermetikusan egymás mellett, szépen sorban, a portékák gusztán a kedves leendő vevő elé tárva (kalmárnak születni kell kérem, a paraszt meg terem ,mint a gomba),
van aki már alkudozik...
Körülnézek:a kisbusz sehol, egyenruhások sehol...
Dehát ez lehetetlen!!!
Nem telt el 10 perc, hogy itt még senki nem volt a két közteresen meg a két ágrólszakadton kívül, több száz méteres körzetben sem volt senki...pláne nem hajléktalan...
Most meg méhkasként zsong a környék, a bringát csak át tolni lehet, tekerni képtelenség ilyen tömegben...
Mátrix érzés...az előbb pár perce hiba lehetett és az üres aluljáróba nem generált embereket...de rájött, hogy ez feltűnt nekem, ígyhát mire percek múlva visszaértem, egy teljesen szokványos hemzsegő bazári jelenetet generált oda.Már-már túlzásba is esett,hogy meggyőzze az agyam.
Viccet félretéve: ezek a földből nőttek ki, vagy nemtudom, de olyan kemény figyelő rendszer lehet ,mint állat.
Állítom a közteresek a sarkon nem fordultak ki és a fákról, bokrokból, kanális tető alól, hirdetőoszlopból ,franc tudja honnan már bújtak is elő az "illegális" lomárusok és feléledt a piac.
JA: Még a vevők is előkerültek.

Álomfejtés 1.0

Fura dolgokat produkál az élet.A minap pillanatok alatt megfejtettem Füles álmát ráadásul bevallása szerint "korrekt" az álomfejtésem.
Erre én álmodtam olyat, amelyben éreztem értelmet kéne találnom, mivel az álmok meggyőződésem, hogy szimbolikus üzenetek akár magunktól-magunk felé, akár a világtól felénk.
Véleményem szerint kifejeződései tudatalattink többnyire zajmentes, tiszta gondolatainak.De nem találok választ akkor sem, bárhogy elemzem:

Először a tesómmal vagyok egy szini (?) előadáson, alig pár szék foglalt, alig ülünk le, egy kör alakú üveg akváriumot hoz valaki, aminek az alján két kis kígyó van, rendesen undorodom az ilyen állatoktól, most mégis kis ellenérzéssel belenyúlok az egyik kígyó zöld (fura mód tetszik is) a másik kékes szürke. Kiveszem a szürkét eltűnik...
Megyek vissza a helyemre és meglepve veszem észre, hogy a mellettem lévő széken ott van összetekeredve a zöld kígyó.Távolságot tartok, de nem undorodok.
Aztán hirtelen képváltás.Egy múzeumterembe megyek be, nem is értem miért...Próbálom kitalálni mit kereshetek ott, hisz itt csak híres emberek életének hagyatékai vannak egy egy sarokban.Mi több az idegenvezető szavaiból is hallom, amerikában vagyunk.Értem ugyan amit mond, de különösképp nem érdekel, a látogatók kupacának végén állok, titkon méregetek egy szőke hajú nőt, aki kérdezi  angolul : hogy tetszik ez a kiállítás? én csak annyit válaszolok: "érdekes" majd elindulok ő utánna a tömegen át. Bemegy a büfé részbe, kiderül snacket árul és magyar.Megélénkül érdeklődésem iránta, hogy nem gázos-e hogy itt snacket árul, gondolom egy múzeumban (ráadásul) ez nem épp egy jól fizető munka:
-egy pillanatot sem gondolkoztam, amikor ez a lehetőség adódott és nem bántam meg! mondja
A nyelvet is könnyen megtanultam, jó most itt.

Annyit tudok adalékul adni, hogy volt, nemrégiben ,hogy az "úgy újrakezdeném máshol" gondolata intenzíven foglalkoztatott.De ez szerintem messze van a múzeum vizittől:) Szóval közzé teszem, hátha valaki megfejti az enyémet is, ha már olyan jó vagyok mások alámaiban én is:)))

Terminator -az ítélet napja- nosztalgia

No ezen is túlvagyunk...épkézláb.Nem lett Los Angelesből romba döntött, lángoló szeméttelep, nem cirkálnak az utcán robotok és nem kell a Lajosbá Néró kutyájával csekkoltatni az idegeneket, hogy kíborg vagy nem kíborg.

Ezt a víziót festette ugyanis a (negatív kritikák ide-pozitív kritikák oda) Terminator című 1984-es szuper múvi.
Emlékszem -valószinűleg kortársaim százezreivel egyetemben- amikor a pofám leszakadt, hogy a bádogember miféle megátalkodott gonoszsággal tör a világ megmentőjének kikiáltott gyermekember édesanyjának életére, hogy a megmentő megszületését megakadályozza.
Egyszerűen csak ültünk a kazettakidobós Funai vhs-előtt és kívülről tudtuk az alámondás összes nyelvtanilag hátborzongató, de vérkemény mondatait.
Aztán azzal nyugtattuk magunkat, hogy a "távoli jövő,   pontosan 2011.Április 21. a Skynet öntudatra ébredése olyan messze van, hogy talán sose lesz...
(egyáltalán a 2000-el kezdődő évszám olyan messze volt; tizenévesen a 20évvel távolabbi jövő, több volt mint az addigi élet...)
Szóval csak bambán tátottuk a szánkat a ma már szinte nevetségesnek tűnő akciójelenetekre, vagy bugyutácska storyra.
De ugye mit tehet az ember, ha addig élete legnagyobb izgalma a " Négy páncélos és a kutya" viszontagságos kalandjai (lengyel produkció volt)...
Arról nem is beszélve, hogy a kgst formatervezés bűvöletében és a gépek megbízhatóságának ismeretében, sohasem hittük, hogy akármikor is működő robotok és intelligens gépek gyárthatók.
Hiszen az addigi összes gépi intelligencia abban nyilvánult meg, hogy csak akkor nem működött valami, ha használni szeretted volna.
Nemhogy 20év múlva öntudatra ébred!
(öntudatra max a Hajdú Energomat ébredt centrizésnél és szétpusztította a fürdőt, ha anya nem volt résen, de akkor sem emésztette fel a világot.)
Mindenesetre a hír hallatán kellemes nosztalgiahullám rohant meg és ennek tükrében hasonlitgattam az életet "akkor és most" mi volt, hogy volt, hogy képzeltem és hogy lett.Érdekes játék egy régi képhez hasonlítani a mait, pláne ha emlékszünk még érzéseinkre, vágyainkra, félelmeinkre, elvárásainkra.Úgy hiszem ennyi idő távlatából, már akad összehasonlítási alap.

Szóval az ítélet napját egyenlőre megúsztuk...vagy mégsem?
-most,hogy jobban belegondolok-
Szerinted?